Reptéri projektnap – 4. a osztály

A 4.a osztály tanulói Szántóné Szappanos Katalin és Fóris Katalin tanárok kíséretében pénteken szervezett foglalkozáson vettek részt a Liszt Ferenc Repülőtéren. A program nagyon érdekesen volt felépítve, amit a jó szervezés csak még inkább alátámasztott.

A gyerekek előbb élőben megtapasztalhatták az utazóknak előírt biztonsági előírásokat: tárgyaikat előbb tálakba helyezve átmentek a biztonsági kapukon, sőt arra is volt egy szimulációs jelenet, hogy milyen, mikor besípol egy ilyen áteresztő kapu, majd ezt követően, milyen vizsgálaton esik át az így kiválasztott utas. A reptér területén busszal vitték a csoportot a különböző hangárokhoz, fel- és leszállópályákhoz, a tűzoltósághoz, a központi irányítótoronyhoz, a különböző terminálokhoz, a régi Ferihegy1-eshez, mely mostanára már mint műemléképület, inkább a magánrepülőknek ad helyet. A cargo részt is megcsodálhatták, hogy végül a reptéri skanzenben fejezzük be a túránkat.

Idegenvezetőink nagyon felkészültek voltak. Mindketten szakmájuknak értő szakemberei, mérnökei, akik szívesen válaszoltak a gyermekek kérdéseire a repülőtörténettől elkezdve a repülőket működtető fizikai törvényekig, a mentési gyakorlattól a kényszerleszállásokon át a repülőtípusokig, mindenre.

Nagy szerencsénk volt, mert a járvány tizedelte gyér légiforgalom ellenére is számos repülőt láthattak a gyerekek le- és felszállni, mondhatnánk: jókor jó helyen!

Ez azért is fokozottan igaz volt, mert a téma ebben a gyermekkorban igen időszerű, ami megmutatkozott a tanulók érdeklődésén, a felkészültségükön, a sok, okos kérdésen, amit a túra során, szinte egymásra licitálva tettek fel idegenvezetőinknek.

A túra fantasztikusan sikerült, ajánljuk más osztályok figyelmébe is!

Fóris Katalin, tanító