Komplex irodalmi és történelmi témanap

A tanév végére komplex irodalmi és történelmi témanapot szerveztünk a hetedik évfolyam részére.
Június 7-8-án két napot töltöttünk Debrecenben. Azért döntöttünk a város mellett, mert sok költőnk, írónk munkássága kapcsolódik Debrecenhez és szerettük volna diákjaink tudását elmélyíteni.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem kétnapos programkínálatából választottuk ki azokat az elemeket, amelyek kapcsolódnak a gyerekek tanulmányaihoz.
Jártunk a Debreceni Református Kollégiumban,  a régi idők iskolai életébe tekinthettünk bele. Csokonai Vitéz Mihály költészetét elevenítettük fel, jártunk a Nagyerdő botanikus kertjében, ahol a vezetett túra során a versekben és a Bibliában megjelenő növényekkel ismerkedhettünk meg.
A református Nagytemplomban a szabadságharc eseményeit idéztük fel. A jövő évi tananyagot készítettük elő azzal, hogy a Szabó Magda Emlékházban az írónő munkásságával, a cívisváros jellegzetességével és Abigél világával ismertettük meg a hetedikeseket.

Iskolánk névadója, Hajós Alfréd tervezte az Aranybika szálloda épületét, ezért fontosnak tartottuk, hogy oda is ellátogassunk.

Nagyon eredményesnek tartottuk ezt a tanulmányi kirándulást, kiderült, hogy a tanítványaink közül alig volt olyan, aki járt volna a városban. Ezért azt gondoljuk, hogy jó lenne minden évben elvinni a hetedikes tanítványainkat Debrecenbe.