Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola
Magyar
Magyar
Német
Német
Diákhonlap
Videók
 

Étkezetéshez szükséges nyilatkozatok

 

Tisztelt Szülők!
 
A 2017/2018-as tanévben az iskolai étkeztetéshez:
 
Fontos, hogy a kedvezményes étkezésre jogosultak (pl.: rendszeres gyermekvédelmi támogatás, tartós beteg, 3 gyermekesek) figyeljék a határozat lejárati dátumát. A szeptemberi megrendelésnél csak az érvényes dokumentumokat tudjuk figyelembe venni.
 
Akik még nem nyilatkozták le az iskolai étkezés igénybejelentő lapját, azok szeptember 1-ig pótolják, amennyiben valaki nem kér étkezést, akkor is kitöltve legyen szíves visszajuttatni.
Akik tavaly már lenyilatkozták, azoknak idén is érvényes.
Amennyiben változtatni szeretni rajta, kérem újból kitölteni.
 
3 vagy több gyermekes család gyermekeinél ki kell tölteni erre a tanévre is az erre vonatkozó nyilatkozatot (3. sz. mellékletet), amit szeptember 1-ig     e-mailen vagy személyesen a gazdasági irodán leadhatnak.
Minden gyermek nevét és születési dátumát rá kell írni.
 
Tartós betegség esetén az érvényes hatósági (MÁK-os) igazolást kérjük csatolni.
 
 
 
 
Köszönettel:
 
Nagy László Imréné                                 Tóvári Éva
gazdasagi@zugloihajos.hu                      pedasszisztens.zugloihajos@gmail.com
06(70)273-3632                                      
251-3080/13 mell.                                   251-3080/16 mell.