Tisztelt Szülők!
A múlt évben próbaképpen a negyedik osztályos tanulók a 4. évfolyam kimeneti követelményei alapján német nyelvből írásbeli vizsgát tettek. A vizsga az A1-es nyelvi szintnek felelt meg.
Sok gyereknek örömöt jelentett, hogy sikeresen megírta a felmérést.
A német nyelvi munkaközösség ezt a mérést hasznosnak értékelte, ezért ebben a tanévben is sor kerül rá.
A tanulók vizsgán nyújtott teljesítményét osztályzattal értékeljük, amely beszámít a tanév végén kapott érdemjegybe.
A vizsgát a gyerekek tanórában írják, a részvétel mindenki számára kötelező.
Az vizsga időpontja: 2010. május 20. (csütörtök) 1. óra.
A vizsga időtartama: 60 perc.
A vizsga célja annak megállapítása, hogy milyen szinten állnak a tanulók a különböző nyelvi készségekből, ezért ennek megfelelően a következő négy részből áll:
· nyelvtani teszt
· olvasás utáni szövegértés
· hallás utáni szövegértés
· írásbeli készség
(A beszédkészséget negyedik évben még nem mérjük.)
A vizsga a tanult témaköröket és nyelvtani egységeket öleli fel.
Budapest, 2010. április 27.
Tisztelettel:
Hosszúné Bartha Etelka, sk.
igazgató
